„Anya és Én”

Négy alkalmas vezetett folyamat az anyai kapcsolatunk megértésére oldására

Lehet, hogy nem is gondolnád, mennyire meghatároz mindent az, amit az anyai kapcsolatból hozunk. Az első érintés, az első tekintet, az első „jól van, itt vagyok” – ezek formálják meg bennünk az alapvető érzést arról, hogy szerethetők, biztonságban és elég jók vagyunk-e. Ha ez a kapcsolat melegséget, elfogadást és figyelmet adott, akkor a lelkünk mélyén kialakult egy stabil alap: tudunk bízni, kapcsolódni, engedni, hinni magunkban. De ha az anya érzelmileg távol volt, túlkontrollált, kiszámíthatatlan vagy maga is sebekkel teli, akkor a gyermek nem a biztonságot, hanem a hiányt tanulja meg. És felnőttként ez a hiány ott marad bennünk – néha csendben, néha fájón hangosan.

Ez a 4 alkalmas belső munka olyan érzékeny témák feldolgozásához nyit biztonságos teret, amelyek az anya-gyermek kapcsolat mély lenyomataiból erednek: a bizalom, biztonság témája a meg nem kapott gondoskodás, a feltételekhez kötött szeretet, a túlféltés, a bűntudat, vagy épp az elhagyás és az érzelmi távolság.

Az anya által ejtett sérülések nem csak a nőiességet, hanem az önértékelést, a kapcsolódásainkat, az önállóságot, a saját vágyak melletti kiállást is mélyen befolyásolja. Ez a folyamat segít oldani azokat a belső mintákat és elakadásokat, amelyek a gyermekkori anyai kapcsolatból hozott történetekhez kötődnek – hogy elkezdhess bűntudat, önbizalom hiány, önkétely és belső megosztottság nélkül élni.

A folyamat során lehetőséged lesz újraértelmezni, elengedni, megbékélni és visszatalálni a saját belső női energiádhoz – legyen szó nőként a befogadásról, gyengédségről és önszeretetről, vagy férfiként az érzelmekkel való kapcsolódásról, az együttérzésről és a
bizalom megéléséről.

Ez a program segít:

3

A túlzott alkalmazkodás, megfelelési kényszer feloldásában.

3

A fojtó anya-lánya, anya -fia kapcsolati mintáinak újraírásában.

3

A belső felnőtt nő/férfi megerősítésében.

3

Az érzelmi függés, bűntudat és belső lojalitás oldásában.

3

A bizalom alakulásában.

3

Az érzelmek jelenlétének tudatosításában, megélésében.

3
Az érzelmi intelligencia fejlesztésében.

Kinek ajánlom ezt a folyamatot?

Azoknak akik így érzik:

„Én voltam az, aki anyámat támogatta – nem fordítva.”

 „Bűntudatom van, amikor nemet mondok neki vagy mást akarok.”

 „Még mindig benne élek a vele való kapcsolat árnyékában.”

„Szeretnék úgy élni, hogy közben nem érzem magam rossz gyereknek.”

„Szeretném meggyógyítani a női vonal sebeit, és más mintát továbbadni.”

Akik gyermekként úgy élték meg:

  • hogy nem lehettek önmaguk az anyjuk közelében – mert el kellett játszaniuk a „jó gyereket”, aki megfelel, figyel, elnyomva a saját érzéseit.
  • hogy számtalan kritikát kaptak édesanyjuktól elfogadás helyett.

Akik érzik, hogy:

  • nehezen bíznak másokban, felismerik, hogy féltékenyek
  • nem tudnak igazán önálló döntéseket hozni, vagy bűntudatot élnek meg, amikor saját útjukat választanák.

Akinek nehéz

  • az érzelmeket felismerni, azokat megéni
  • az empátia gyakorlása

Akik még felnőttként is érzik:

  • hogy túl nagy befolyása van anyjuk elvárásainak, véleményének, akár aktívan, akár belső hangként él tovább.

Mit nyújt a folyamat?

  • érzelmi felszabadulást a múltbeli kötések alól
  • bizalmasabb, mélyebb kapcsolatokat
  • önállóbb, felnőtt működést – kevesebb bűntudattal
  • az „anya belül” – belső anyakép – átalakulását
  • tisztább kapcsolódást a női vonalhoz (vagy az érzelmi világodhoz)
  • helyet és engedélyt a saját érzéseidnek, vágyaidnak, döntéseidnek
  • egy belső érzelmi világban
  • empátia fejlesztése
  • 4 alkalmas egyéni vezetett munka, amely kizárólag Veled és az édesanyáddal való
    kapcsolattal foglalkozik
  • Alkalmak 60 percesek
  • A találkozók egymásra épülnek, de minden ülés önmagában is teljes értékű belső munka
  • Az alkalmak során diszkrét, megtartó térben dolgozunk – biztonságosan, a te ritmusodban
  • A cél nem az ítélet vagy a hibáztatás, hanem a belső biztonságod, szabadságod visszaszerzése
  • a folyamatban testi és lelki szinteken is dolgozunk, hogy mélyebb megértéshez és oldódáshoz tudjalak eljuttatni. Testi szinten mozgásos folyamatokkal dolgozom, ami
    nem megterhelő fizikailag.

A program díja: 50.000 Ft /4 alkalom

A program díja maximum két részletben történő fizetése esetén 60.000,-Ft/4
alkalom

Alkalmankénti fizetés esetén a díj 20.000,-Ft /alkalom

A találkozók egyeztetés alapján kb. 2 hónapon belül vagy rugalmasabb tempóban is megvalósíthatók.
A díj tartalmaz minden személyre szabott előkészítést és utókövetést is

Szeretettel várlak, ha úgy érzed:

„Az anyai kapcsolatom sosem volt nyíltan rossz, mégis gyakran érzem, hogy valami
hiányzik belőle.”

„Készen állok arra, hogy lerakjam a múltban cipelgetett érzelmi terheket.”

„Szeretném végre igazán elfogadni és szeretni önmagam, a női erőmet és
sebezhetőségemet is.”

„Vágynék arra, hogy a saját érzéseim és vágyaim legyenek az első helyen, nem mások elvárásai.”

„Szeretnék mélyebb, őszintébb kapcsolódásokat, és azt érezni, hogy végre otthon vagyok önmagamban.”